Az
év elején belefogtam egy önéletrajzi regény írásába, amelyből egy
hónap alatt az első 200 oldal el is készült. A címe egyenlőre: Se
nő, se nyár, se tenger. Februártól a fotózási tevékenység a Belvárosba
költözött, egy profi stúdióba. Vásároltam egy új gépet (Nikon D70).
Ugyancsak februártól az a megtiszteltetés ért, hogy együtt dolgozhatok
színpadtechnikusként a Ghymes együttessel, természetsen emellett
a turnéjukat is végigfotóztam. A képek olyannyira tetszettek az
együttesnek, hogy készítettek belőlük egy 2006-os naptárt, amely
novemberben került a boltokba. Nyáron Horvátországban és Erdélyben
jártam, szeptemberben Újpestről Aquincumba költöztem, és itt rendeztem
be fotóstúdiót is.
2005 statisztikája: Az évben rekord mennyiségű, 278 fotózásom volt
(2003-ban 220, 2004-ben 235) – ez hozzávetőleg 40.000 képet jelent.
Plussz egyéb fotózásokon kb. 15.000 képet készítettem. A Ghymes
együttessel februártól 52 koncerten dolgoztam együtt, ezeken közel
4500 fotót készítettem. Egy koncert nagyjából másfél órás volt,
így 78 órán keresztül, 3,25 napon keresztül folyamatosan Ghymest
hallottam. Hozzávetőleg 10.000 km-t utaztam az országban és Felvidéken
csak velük. Fotózással minimum 695 órát töltöttem, ami majdnem egy
teljes hónapot tesz ki. Átlagosan 8 órát aludtam naponta, ami újabb
4 hónap. Interneten vagy a számítógépem mellet naponta átlagosan
4 órát töltöttem, ami 1460 óra, vagyis nagyjából kettő hónap. A
többi hasznos vagy haszontalan dolgot a fennmaradó 5 hónapban műveltem.
A kéretlen reklámokkal, vírusos levelekkel együtt naponta átlagosan
50 e-mailt kaptam, ami éves szinten több mint 18.000 elektronikus
levelet jelent. A bg71 weboldalamra a statisztikák szerint 2005-ben
nagyjából 96 ezer látogató klikkelt rá, míg egy másik, erotikus
tartalmú oldalamra, amely csak március közepe óta működik, 183 ezren. |
Tervezett címlap
|