Álmaim
Kovácsa
Izzanak a képek,
s folyékony vasként ömlenek,
a vágy kalapálja őket,
hogy szülessenek e közhelyek.
Pipál a gyárkémény is,
füstként szállnak az illúziók,
s minden remény, mit megformálnék
az ötlet-tárban csak egy üres fiók.
Cseng-bong az acél, az üllő,
és formálódik a gondolat,
elhessegetném a kérdést :
hogy merre cuppantod csókodat.
A józanság és a türelem
egy poétának csak álca,
nem választottalak, mégis Te vagy
álmaim kovácsa.