Festmény
Szemsugarad csak egy ecsetvonás
egy nem létező képen,
fókuszuk kútja megőriz mindent,
s benne van összes vétkem,
a finom vásznon a millió festék
élethűn alkot Téged,
de bevallom őszintén, seholsem, csak
álmomban látom e képet.
Puha ajkad érzéki íve
lángot lop a szívbe,
méze sejlik, harmata édes,
csak tőle rúghatok így be,
s mezítlen tested ezer bája
napfényben tündöklő ékszer,
hogyha tehetném, meghalnék érte
nem egyszer, legalább kétszer.
Bőröd selyme barna bársony,
lágy-puha tejcsokoládé,
érzékiséged tomboló tüze
úgyis csupán a vágyé,
mihaszna álmokkal kergetőzni
ostoba, becsapó játék,
léted mégis e kietlen földnek
a legnagyobb ajándék.