Kölyökként
tengert jártam
nyomdaszagú könyvek sorain,
de Nemerére is rátaláltam,
mire kihulltak tejes fogaim.
Õmiatta kezdtem írni,
s álmodtam, hogy egyszer õ leszek:
ÍRÓ – így nagy betükkel,
s ketten leszünk egyszer híresek.
A sors is
játszott:
nem bízhatott semmit véletlenre,
így történt, hogy Faludy György
bekopogott ifjú életembe.
A „Test és lélek” pajzánsága
nyitott bennem ezer új titkot,
s zakatoló szívem vágya
éjjelente versre buzdított.
Hát
írtam könyvet, írtam verset,
s szerelmes voltam sokszor, ha itt-ott
csapdába estem. S meg akartam halni,
de Müller Péter élni tanított:
szemén, s szívén keresztül a világ
jobb, s szebb, egészen más lett.
Azóta a szeretet és Isten
e gyarló világból kicsit önmagához átvett.
S hogy ide
születtem, s hogy itt vagyok,
tán nem véletlen, így rendeltetett.
Bárhogy is van, e népet, s hazát
figyelmen kívül hagyni nem lehet.
’Bár magyarnak lenni ma nem vidám,
valami súgja bennem: alkoss, gyarapíts, hass!
- E magot elültette bennem valami
rejtélyes acél-akarat, egy szellem-Wass.
Budapest, 2008. május 16.