Kiadónk 2007 nyarán jelentette meg „Hogyan legyek modell?” címmel azt a tanácsadó kézikönyvet 160 oldalon, amelyből hasznos információkat kaphattak és kaphatnak azok a lányok és fiúk, akik ezen a pályán próbálnak szerencsét. A könyvet a két legnagyobb terjesztő, az Alexandra és a Libri is terjesztette, így azt országosan többszázan vásárolhatták meg lakóhelyüktől függetlenül, de kiadónk is sokat ajándékozott belőle fiataloknak különböző rendezvényeken, vagy postázott a megrendelések után. Ára 1790 forintba került. A könyv megjelenését követően létezéséről közel 10 ezer fiatal kapott értesítést, a TV2 reggeli műsorában beszélgetés hangzott el róla, valamint helyi kábeltévék is hírt adtak róla.

I. rész: Gyakorlati útmutató

1. Az első lépések (vagyis mielőtt bármibe belefognánk) és a modellkedés fogalma
2. Portfolió – bemutatkozó anyagunk
3. Fotózás – hogyan készüljünk fel rá?
4. A modell-tanfolyamokról általában
5. Casting, avagy válogatás válogatás után
6. Modellmunkák fajtái a fotózástól a reklámfilmeken át a hostesskedésig és go-go táncig
7. 18+ munkák – avagy szigorúan nagykorúaknak
8. A leghatásosabb módszer: menedzseld önmagad!
9. Szerződések, adatlapok
10. Szépségversenyek, modellversenyek
11. Fotótábor, workshop
12. Ép test és ép lélek – a modell munkaeszköze a teste
13. Sminkelési alapfogalmak, bőrápolás, hajápolás

II. rész: Fotós gyorstalpaló

1. Milyen gépet vegyünk?
2. Alapfogalmak és alapismeretek
3. Képkomponálás, modellfotózás
4. Utómunka, retusálás

III. rész: Modellvilág 2007 - 2009

Interjúk a hazai modellvilág szereplőivel - Akik a könyvben szintén hasznos tanácsokat adnak:


Modroczky Timi -
a Miss Balaton tulajdonosa


Répás Lajos -
a Miss Hungary tulajdonosa

Zsíros Anna - modell

Krizsán Győző - mesterfodrász

Téren Bea - sminkmester, modell

Vanicsek Péter - fotós
 

Laky Zsuzsi - szépségkirálynő
 

Fejérvári Judit - fotós, modell

Bodor László -
a Miss Internet tulajdonosa

Zimány Linda - szépségkirálynő, modell

Varga József -
a modellvilag.hu tulajdonosa


Both Gábor - fotós, író,
a könyv szerzője

IV. rész: Ajánlott irodalom, linkajánló

1. Hasznos könyvek
2. Linkajánló


Az első kiadás címlapja (2007)

Szinopszis:

Magyarországon majdnem minden második lány álmodozik arról, hogy szerencsét próbál a modellkedés terén. Erre alapozva gombamód nőnek ki a semmiből a modellügynökségek, valamint a magukat annak nevez cégek, akik lépten-nyomon megsápolják és ígéretekkel halmozzák el a fiúkat és lányokat. Egymást érik az ilyen-olyan szépségversenyek, castingok és ál-castingok. Csoda-e, hogy sokan futnak csapdákba, s megy el idő előtt a kedvük mindentől? A legtöbben sehova sem fordulhatnak tanácsért, miközben fogalmuk sincs, hogyan tegyék meg első lépéseiket ezen a kacskaringós, és sokszor sehová nem vezető ösvényen. E könyv hiánypótló a hazai könyvpiacon, és megpróbálja mindazt összegezni, amire egy kezdő, első szárnypróbálgatásait végző modellnek vagy modelljelöltnek szüksége lehet. Mivel fotósként, szépségverseny szervezőként, újságíróként, íróként, lap-főszerkesztőként, kiadványszerkesztőként magam is közel 10 éve vagyok benne ebben a világban, az elmúlt évek tapasztalatai, és hallott történetei alapján idejét láttam annak, hogy próbáljam felvértezni a lányokat-fiúkat hasznos tanácsokkal és tudnivalókkal. Remélem, könyvem elolvasása után kevesebb rossz történetet hallunk majd.
A kötet első részében alapvető információk vannak arról, hogyan van esélyünk sikereket elérni e pályán. A második részben arra vonatkozó tanácsok vannak, amatőr fotósként hogyan készítsünk magunkról vagy másokról minél elfogadhatóbb képeket. A harmadik részben ismert modellek, szépségverseny-szervezők - a modellszakma krémje szólal meg rövid interjúkban.
Könyvemet a modellkedni vágyókon túl ajánlom azoknak a barátoknak, barátnőknek, apukáknak és anyukáknak is, akiknek csemetéje, szerelme, barátnője, ismerőse kacérkodik a gondolattal, hogy modellként is kipróbálja magát. Ők is sokat okulhatnak, tanulhatnak belőle, és talán jobban odafigyelnek majd az ezekkel kapcsolatos dolgokra.

ilde;