Az esküvő mindenki életében egy különleges, felejthetetlen esemény és élmény is egyben – mi már csak tudjuk, hiszen nekünk is volt esküvőnk. A nagy napon mindennek tökéletesen kell zajlania, beleértve a fotózásokat és filmkészítést is, hiszen szeretnénk ha minden fontos pillanat megörökítésre kerülne, hogy a későbbiekben visszanézhessük családunkkal, szeretteinkkel, megmutassuk majd az unokáknak. És gyakorlatilag csak ezek maradnak meg az utókornak a szívünkben őrzött emlékeken kívül.
A fotózás és videózás során végigkísérjük a napotokat a készülődéstől egészen a menyasszonyi tánc végéig, és megörökítjük a legfontosabb pillanataitokat. Előzőlegesen mindenképpen szükséges egy telefonos vagy személyes megbeszélés, hogy kicsit tisztázzuk a részleteket, elképzeléseket. Lehetőség van kifejezetten jegyes fotózásra is, ami nem feltétlenül csak az esküvőn viselt menyasszonyi ruhában készülhet. Továbbá igénybe vehető sminkesünk, fodrászunk szolgáltatása is, aki igazán gyönyörűvé varázsolhatja a nagy napon az arát, de akár az anyukákat, nagymamákat, koszorúslányokat is.
Referenciaképek a galériában, illetve még több kép a Facebook-albumunkban ITT LÁTHATÓ
Néhány esküvői videónk ezen a Youtube-lejátszási listán látható.