'; BG71 Stúdió - Budapest, Székelyudvarhely | Télből a nyárba – Eilat 2016
BG71 Stúdió - Budapest, Székelyudvarhely | Télből a nyárba – Eilat 2016
17073
post-template-default,single,single-post,postid-17073,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded,,qode-theme-ver-10.1.1,wpb-js-composer js-comp-ver-5.0.1,vc_responsive

Télből a nyárba – Eilat 2016

Télből a nyárba – Eilat 2016

Este a partnál

Este a partnál

A 16. fotótáborunkat ezúttal februárban szerveztük meg, ez az első alkalom, hogy télből a nyárba utaztunk, és ez tényleg szó szerint értendő. De vonatkoztassunk el attól, hogy fotótábor, ebben a kis cikkben próbálom érzékeltetni, miért jó Eilat.
Amikor meghirdettük az utat, többeknek felcsillant a szemük, hogy repülővel lehet utazni, de amikor meghallották, hogy Izrael a célállomás, ugyanígy el is ment a kedvük az úttól, merthogy ez az ország veszélyes, itt terroristák vannak, és a többi és a többi… Ez butaság, mert ebből is látszik, hogy sokan mennyire bedőlnek a híradók keltette félelem-kampánynak. Én az első pillanattól kezdve tökéletes biztonságban érzem magam, ami sok összetevőnek köszönhető – ahogyan egyik vendéglátónkkal, Anikóval is beszélgettünk erről, Izrael tulajdonképpen a modern Spárta – egy olyan katonaállam, amelynek a mindennapi életéhez tartozik az utcai fegyveres jelenlét, a katonai járőrök, és a többi és a többi…
Kezdjük az elején. Szállást otthon érdemes foglalni, amire nagyon érdemes odafigyelni, hogy milyen, mert nagyot csalódhatunk a színvonalban. Akinek az a fontos, hogy legyen hol lefeküdni, és nem nagyon számít neki a luxus, már viszonylag olcsón talál néhány napra vagy egy hétre szállást. Vannak kiadó magánlakások, hostel-szobák. Ha valaki igényesebb, akkor reggelivel vagy félpanzióval 75-100 ezer/fő között talál már szállodát. A felső határ gyakorlatilag a csillagos ég.
A Ryanair nemrégiben indított fapados járatokat Budapestről az Eilat közeli Ovda reptérre, ami 56 km-re (fél óra kocsival) van a várostól. Aki ügyes, és nem akar sok cuccot magával hozni, az egy kézipoggyásszal is jöhet, és megúszhatja a repjegyet oda-vissza 20 ezer alatt. A 15 kilós plusz csomag 13 ezer Ft oda-vissza. A kézipoggyász állhat egy kisebb, 10 kg-os bőröndből vagy sporttáskából, valamint egy kézitáskából. Én a fotós táskámat és a laptop táskámat vittem fel a repülőre. Bőven elfér.
A kocsit mi a reptéren hagytuk, a parkolás 6900 Ft. egy hétre, de tekintve, hogy a hiéna taxisok 8-8, azaz 16 ezerért furikáznak ki Gazdagrétről, ez bőven jobb ár, főleg, ha szétdobjuk négy felé.
A gép tele volt, mi novemberben foglaltuk a helyünket, és az utolsó héten már csak 1-2 jegyet lehetett kapni. A holtszezon itt novembertől húsvétig tart, de aki télből a nyárba akar jönni, annak amúgy is ez a tökéletes időszak. Nyáron közelebbi úti célok is megfelelnek.
A repülőút 3 és fél óra, a gép Törökország felett, Ciprus mellett jön el, majd Tel Avivtől délre érkezik Izrael fölé. Innen már folyamatosan ereszkedik, tiszta időben – itt majdnem mindig az van – már megcsodálhatjuk a sivatagot. A gépen 10 euroért szolgálnak fel menüt, ami egy ételből (szendvics, lazagna, vagy ilyesmi egyszerű), egy italból (ásványvíz vagy tea), és valami kis csomagolt édességből áll. Aki nem éhes, vagy spórolósabb, kihagyhatja, nem fog éhen halni.
Tengerpart a város szívében

Tengerpart a város szívében

Ein Gedhi Nemzeti Park

Ein Gedhi Nemzeti Park

Leszállás után már jó kedvünk van, hiszen mi pl 4 fokos hidegben és szeles-esős időből indultunk Pestről, és ragyogó napsütésbe, 30 fokos melegbe érkeztünk február 13-án. A megérkezést követően a határ-vizsgálatnál alaposan kifaggatnak minket a legváltozatosabb kérdésekkel: honnan jövünk, milyen céllal, van-e szállásunk, az hol van, voltunk-e már itt, merre fogunk utazni, mivel, mi van nálunk, stb… Európában ez szokatlan, de itt teljesen normális dolog. Érdemes türelmesnek lenni, ők is azok. Kedvesen mosolyognak és sokat kérdeznek. Említettem, hogy ez egy katonaállam, mindez a saját biztonságukat – és persze közvetve a mienket is – szolgálja. Angolul érdemes valamennyit tudni, de nem alapfeltétel.
A reptéren gépfegyveres civilek figyelnek, ami számomra inkább megnyugtató, mint ijesztő.
Transzfer: van busz, ami 5 euróért visz a városba, de mi a kényelmesebb megoldást választottuk. A már említett Anikóék jöttek értünk három autóval – 11-en érkeztünk a csoportban – és vittek egyenesen a szállásra.
Péter 1994 óta él Izraelben, felesége, Anikó 2010 óta. Lévén, hogy magyarok, nagyon megkönnyít mindent a velük való kapcsolat. Családi vállalkozásként kezdték el csinálni ezt a programszervezést néhány hónappal korábban, weboldaluk, az eilat.hu még kissé gyerekcipőben jár, de hamarosan minden sokkal jobbá válik. Ők az első pillanattól kezdve maximálisan segítőkészek, noha néha rajtuk kívülálló okok miatt nem mindig megy minden gyorsan. Itt az emberek nem kapkodják el a dolgokat.
Mi olcsón akartunk szállást, ezt Anikóék foglalták nekünk, az utazás előtt több lehetőség is volt. Reggelis, medencés szállodát 70 ezerért kaptunk volna per fő per hét, de a csapat inkább a konyhával is rendelkező lakások mellett döntött. Ez 55 ezer ft/hét áron kerekedett ki. A probléma az utazást megelőző napon keletkezett, mert abban a házban, ahová költöztünk volna, csőtörés volt, így oda nem tudtunk menni. Anikóék villámgyorsan találtak ugyanebben az árban másik megoldásokat is, amivel nagy nehezen békültünk csak meg, de aztán elsimultak a dolgok Nem az a szint, amit vártunk, de még engedtek 100 shekelt (7500 Ft.) az árból, így maradtunk ezen a szálláson. Bár a lehetőség fennállt, hogy továbbmenjünk drágább helyre.
A szállás hátránya, hogy egy átlagos panelházba kerültünk, aminek a lépcsőháza büdös, piszkos és elhanyagolt, a lakás kissé lepukkant, foghíjas felszerelésű, de hirtelen ez akadt. Viszont tudtunk főzni, öt perc sétára van a parttól és tényleg olcsó.
Fontos szempont a konyha. A második napot vásárlással kezdtük, mert főzéssel sokkal jobban ki lehet jönni. A kaja nem olcsó. Egy sawarma (gyros) 30-40 shekel (szorozd 75-tel, mert 1 Shekel = 75 forint kb.). A boltban fejenként 50 shekelre jött ki rengeteg kaja, vagyis bőven jobban jártunk. A spagetti, paprikás krumpli, és hasonlók gyorsan elkészülnek, laktatnak és olcsón kijön – főleg, hogy közösen csináljuk és esszük.
Első este máris bulizni ment a csapat, lévén, hogy Péter biztonsági őrként is dolgozik szórakozóhelyeken. Így tudtuk, hova érdemes menni, ingyen volt a belépés és még ingyen piát is szerzett. Mondjuk belefutottunk egy nem olcsó pezsgőzésbe – a mi hibánk, hogy nem gondoltuk át. 325 shekel volt egy üveg, ami bőven 25 ezer Ft. Érdmes az italokat is boltban megvenni, és inkább otthon alapozni.
A helyen főleg helyiek buliznak, nincsenek kötekedő alakok, a zene ízlés kérdése.
Vasárnap lazultunk, vásároltunk, lementünk a partra. Öt perc séta, a tenger 21-22 fokos, ami egyeseknek hideg, másoknak kellemes. Február közepe lévén, ez nem rossz 3 és fél órányira Magyarországtól.
Eilat Izrael legdélebbi csücske a Vörös-tenger partján. Az 50-es években itt még csak viskók álltak, ma egy 50 ezres kisváros csilli-villi szállodákkal, kellemes pálmafás-sétányokkal, pezsgéssel-nyüzsgéssel. Nappal 30-33 fok, éjszaka 10-15 fok van. A legközelebbi város észak felé több, mint 250 km-re van, Eilat mellett gyakorlatilag csak a kősivatag létezik.
Iszappakolás a Holt-tengernél

Iszappakolás a Holt-tengernél

Az Internet ingyenes a városban (wifi), de eléggé változatos – hol jól működik, hol nem. Anikóék vettek nekünk egy kártyát, amivel tudunk velük folyamatosan kommunikálni, illetve van rajat 8 GB Internet – ezt meg tudjuk osztani telefonról, úgyhogy mindenki boldog.
Fizetni mindenhol shekellel lehet, de Magyarországon ezt elég körülményes beszerezni, mert kevés váltónál tartanak. Ha nem tudjuk ott előre megrendelni, váltsunk dollárt vagy eurót, amit itt aztán shekelre válthatunk tovább.
Összességében, aki szeretne a zimankós téli időszakban egy kicsit napfénnyel és tengerrel feltöltődni, elmehet 300 ezerért Thaiföldre, vagy 3 és fél óra alatt ide repülhet Eilatba, és megúszhatja akár 100 ezer alatt ezt a mókát. Amit nagyon ajánlok: www.eilat.hu vagy www.facebook.com/eilat.hu
Álcázott Moszad-ügynök benézett hozzánk a szafari parkban

Álcázott Moszad-ügynök benézett hozzánk a szafari parkban

Szelfi a Holt-tenger partján

Szelfi a Holt-tenger partján

A város szomszédja a jordániai Akaba, de gyakorlatilag semmilyen kapcsolat nincs vele. Azt felejtsük el, hogy átruccanunk. A másik oldalon Egyiptom – szintén felejtős. Mindkét országot 3 méter magas, több száz kilométer hosszú drótkerítés választja el Izraeltől. Mindkét oldalon komolyan őrzik.
Hétfőn óriási élmény volt a holt-tengeri kirándulás. Három autóval – egyet béreltek nekünk, kettő a sajátjuk – vittek minket el. Két órás úttal előbb az En Gedhi közelében lévő nemzeti parkot néztük meg (vízesések, egyebk), majd lementünk a Holt-tengerhez. A víz nagyon kellemes, nagyon sós (nem lehet benne elsüllyedni vagy lemerülni), a nap éget. Jó buli – mindez februárban. A parton van édesvizes zuhany, úgyhogy lemoshatjuk a sót.
Alig volt ott valaki, lévén, hogy holtszezon van még. Egyébként rengeteg az orosz és francia turista.
Este jöttünk hazafelé, az egyik pihenőben összefutottunk egy csapat fiatal fiúkból és lányokból álló katonai járőrrel – közös fotó is készült velük. Csak úgy nem szeretik, ha fotózzák őket, de ha odamegyünk és megkérdezzük, szólunk előtte, akkor mosolyognak és beleegyeznek. Tulajdonképpen ez is amolyan turista-látványosság számba menő dolog.
Útközben vannak ellenőrző pontok, ahol lassítani kell, esetleg meg is állítanak, de ezt sem félelemmel kell felfogni. Sokkal inkább megnyugvást okoz, hiszen mint korábban írtam, ez is a biztonságot szolgálja itt.
Kedden megnéztünk egy szafari-parkot, majd a Timna Parkba látogattunk, ahol csodás természeti képződményeket mászhattunk meg, és benéztünk egy oázisba is, A kettő között meglátogattunk egy kibucot is, amiről majd egy kisfilmemben bővebben is lesz szó.
A szerdai napunk fotózással telt – reggel smink a lányoknak, azután divatfotók a városban és a parton, majd délután naplemente a tengerparton. Közel 2000 kép készült négy modellről. A válogatott képek itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1678840852363693.1073741859.1529969560584157&type=3&uploaded=20
Csütörtökön délelőtt kirándulást tettünk a Red Canyon-hoz, majd egy kilátóról néztük meg kicsit felülről a környéket. Átláthattunk Jordániába, Egyiptomba és Szaúd-Arábiába is.
Délután tevegelni mentünk egy közeli farmra, ahol a másfél órás program után helyi ételekkel – sajtok, helyben sütött lepény, tea – láttak vendégül minket. Este lesétáltunk a szálláshoz közeli parkba, ahol színes fényekkel megvilágított szökőkút szórakoztatta a nézőket különböző zenei aláfestésekkel.
Még néhány hasznos info. Nagyon nagy segítség, hogy Anikóék által szerveztük az utat, csak ajánlani tudom őket. Ők visznek mindenhová, ők béreltek egy autót nekünk, segítenek a vásárlásnál.
Összefutottunk egy katonai járőrrel

Összefutottunk egy katonai járőrrel